Könnyen eszkalálódhatnak az EU költségvetésének már jelenleg is érzékelhető likviditási gondjai, amelyek a nettó befizetők vonakodása miatt igen fontos EU-s akciókat is veszélybe sodorhatnak. Ez a kohéziós politika haszonélvezői, így hazánk nemzeti költségvetése számára is terhekkel járhat, ami komoly kihívást jelenthet a 2007-13-as időszak forrásainak akadozó kifizetése, és a 2014-2020-as programok elfogadásának késlekedése miatt. A Bizottságnak olyan környezetben kell megoldást találnia, amelyben a jelek szerint maga sem tudja eldönteni, hogy a gazdaság felpörgetése vagy a költségvetési szigor fenntartása mellett szálljon síkra.
Az EU büdzséjének igen jelentős hányadát – mintegy harmadát – teszik ki a kohéziós források. Bár a tagállamoknak előzetesen tervezniük kell a lehívások ütemét, e számítások általában alultervezettek, illetve a tényleges kifizetési igények meglehetősen esetlegesen érkeznek, így már korábban is jelentkeztek likviditási problémák az uniós költségvetésben. Ráadásul korábban nem tűnt valós veszélynek az, amit a Tanács októberi ülése erősödő kockázatként vetít előre: a nettó befizető tagállamok egyre jobban vonakodnak nagyobb mértékben hozzájárulni a közösségi költségvetéshez. A Tanács októberi ülésén Nagy-Britannia nyilatkozott úgy, hogy nem teljesíti a rá eső 2,1 milliárd EUR-s költségvetési befizetést. A nettó befizetők – legalábbis hangos nyilatkozataik szerint – gazdasági teljesítőképességük, de főleg politikai türelmük határára jutottak.
Az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaik elemzésekor hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy mára az egyes tagállamok Európa-politikával kapcsolatos kommunikációját, az EU közös ügyeihez való alapvető hozzáállását belpolitikai érdekeik kivetülésének tekinthetjük. Ennek fényében könnyen lehet, hogy végül a britek is kötélnek állnak, és csak belpolitikai tőke kovácsolására, illetve alkupozíciójuk javítására próbálják használni évődésüket. Mindazonáltal tény, hogy ilyen közel még soha nem volt ahhoz az EU, hogy egy tagállam nyíltan szembeszegüljön a fennálló szabályokkal, és megtagadja a rá háruló terhek befizetését a közös költségvetésbe. Ez most különösen éles helyzethez vezethet amiatt, hogy az EU-nak több rendkívüli kiadása is adódik a közeljövőben, többek között:
- A Bizottság új elnöke, Jean-Claude Juncker 3 éves, 300 Mrd EUR-s gazdaságélénkítési csomagot hirdetett (bár ennek csak egy töredéke származna a közös költségvetésből).
- Ukrajna anyagi támogatása mind politikai, mind geopolitikai szempontból is elkerülhetetlen az Uniónak.
- Szükséges lesz az orosz embargó hatásainak enyhítése a mezőgazdaságban.
Ezek finanszírozására egyelőre nem találtak fedezetet a költségvetésben, de egyre valószínűbb, hogy többségüket – nem utolsó sorban a nettó befizetők nyomására – a kohéziós politika nyertesei, így hazánk számára is oly fontos Strukturális és Beruházási Alapok forrásaiból próbálják majd lecsippenteni. Mindezt úgy, hogy a fentiek szerint a 2007-2013-as programidőszak forrásainak kifizetésével a fenti likviditási problémák miatt akadnak gondjai a Bizottságnak, a 2014-2020-as programozási időszak forrásai pedig egyelőre nem elérhetőek a fejlesztések céljait és a pénzügyi kereteket rögzítő ágazati és regionális stratégiai tervek, az operatív programok elfogadásának csúszása miatt.
Ez utóbbi késlekedésből egyébként az uniós költségvetést érintő további problémák is adódnak. Az unió 2014-2020 közötti többéves pénzügy keretének elfogadásakor a Bizottság azzal számolt, hogy az új időszak programjai időben el tudnak indulni, így a 2014-re tervezett keret felhasználásra kerül. Hamar kiderült azonban, hogy ez több ok miatt is késedelmet fog szenvedni:
- Egyrészt az elhúzódó tárgyalási és jóváhagyási folyamat miatt későn születtek meg források felhasználását szabályozó rendeletek, ráadásul a jogszabályok sok fontos részletet alsóbbrendű szabályozók hatáskörébe utaltak, amelyek kidolgozása a rendeletek elfogadása után pörgött föl, és jelenleg is zajlik.
- Másrészt bár az EU jelentős egyszerűsítést tűzött zászlajára (lásd pl. augusztusi bejegyzésünket), ennek esetleges hatásai legjobb esetben is csak a kedvezményezettek szintjén jelentkeznek; a tagállami hatóságoknak jóval bonyolultabb szabályrendszernek kell megfelelniük a források felhasználásának megtervezése során.
A fentiek miatt az operatív programok kidolgozása, Bizottsággal való tárgyalása és elfogadása igen komoly késést mutat. Míg korábban a programok 80%-nak benyújtásával és elfogadásával számolt a Bizottság 2014 folyamán, brüsszeli források alapján ez a szám jóval alacsonyabb lehet. Ez azt is jelentené, hogy a kohéziós források programjainak finanszírozására 2014. évre előirányzott keret jelentős része nem kerülne felhasználásra, így azokat a Bizottságnak át kell csoportosítania 2015-re, ami az EU-s költségvetés, azaz a többéves pénzügyi keret módosításával jár. E módosításnak 2015. május 31-ig meg kellene történnie ahhoz, hogy technikailag érvényesíthető legyen, azonban a folyamat több ponton gellert kaphat elsősorban amiatt, hogy az uniós költségvetés módosításához a tagállamok vezetőit tömörítő Tanács egyhangú, a Parlamentnek pedig abszolút többségi szavazása szükséges. Míg a tanács „békeidőben” eddig mindig képes rá, hogy összefogjon az igazán fontos vagy az EU jövője, működése szempontjából meghatározó ügyek érdekében, ez az EP-ről már egyáltalán nem mondható el, így – a döntéshozatalban betöltött növekvő szerepe miatt – már több esetben bizonyult „kreatív” megoldások kerékkötőjének az elmúlt években. Szélsőséges esetben még az is előfordulhat, hogy a tagállamok a fenti okokból – de végeredményben a Bizottság hibás tervezése és késlekedése miatt – teljesen elveszítik a 2014-re előirányzott források egy részét.
A többéves pénzügyi keret gondjai miatt könnyen előfordulhat, hogy nem csak a nettó befizetőknek kell mélyen saját nemzeti költségvetési zsebükbe nyúlniuk, hanem minden kormány feladatává válik, hogy a Bizottság likviditási gondjai miatt hazai forrásokból előfinanszírozza vagy teljes mértékben fedezze a futó és induló programok költségeit. Ez viszont makro szinten épp azokra a tagállami költségvetési mutatókra lehet jelentős hatással, amelyek alakulását a Bizottság oly rigorózusan nyomon követi a maastrichti kritériumokon és a gazdaságpolitikai ellenőrzési mechanizmuson keresztül. De nem csak ez feszítheti szét a Bizottság költségvetési szigorának végletekig védelmezett elvét, hanem az a hangulat is, amelynek szellemében már nagyobb tagállamok, pl. Franciaország vagy Olaszország is a makrogazdasági szigor enyhítése mellett száll síkra az európai gazdaság felpörgetése érdekében.
Egy biztos, nehéz perceket fog okozni az újdonsült Juncker-Bizottságnak, ha mind a kohézió elvét, mind az uniós költségvetés egyensúlyát, mind a tagállami költségvetési szigort fenn akarja tartani, és még az uniós gazdaságot is fel akarja pörgetni. Eközben a nettó befizetők és a kohéziós politika nyertes tagállamai egyaránt izgulhatnak, hogy minél olcsóbban ússzák meg a Bizottság tépelődését.
