Lengyelország az Európai Unió hatodik legnépesebb és a nyolcadik legnagyobb gazdasággal rendelkező tagországa. A strukturális alapok legnagyobb nettó haszonélvezője, és a csatlakozás óta eltelt tíz évben az Unió egyik sikertörténete. Posztunkban röviden áttekintjük, hogyan alakult Lengyelország uniós tagsága, különösen a Kohéziós Politika tekintetében.
A kép forrása: BBC News
A gazdasági mutatók alapján a közép-kelet-európai országok közül az európai uniós tagság egyértelmű nyertesei Lengyelország és Szlovákia voltak. Szlovákia közel 20 százalékponttal, Lengyelország pedig 17 százalékponttal került közelebb az uniós életszínvonal átlagához (lásd a grafikont), míg Magyarország csupán 4-gyel, Csehország 2-vel, Szlovénia pedig 2004-hez képest 4 százalékponttal visszaesett.
Egy főre jutó GDP az EU átlagához képest (vásárlóerő paritáson, EU 27=100)
Forrás: EUROSTAT
A lengyel gazdaság stabilitását mutatja, hogy amellett, hogy éves átlagban 4%-kal tudta növelni a gazdaságát, a régióban egyedüliként a 2008-ban kezdődött válságban is el tudta kerülni, hogy a gazdasági teljesítménye visszaessen.
A gazdasági sikerek mellett a politikai befolyásuk is érezhetően növekszik, jól mutatja ezt az ukrán válság során tanúsított szerepvállalás és a határozott kiállás előbb a Majdanon tüntetők mellett a regnáló hatalommal szemben, később pedig az ukránok mellett Oroszországgal szemben. Lengyelország tagja az Európai Unió jövőjének szempontjából talán legfontosabb két országot (Németországot és Franciaországot) is tömörítő laza, de formális szövetségnek az ún. „weimari háromszögnek”. Ennek része egy gyorsreagálású hadtest is, aminek a katonai állományát a lengyelek adják, Németország és Franciaország pedig csak logisztikai és orvosi támogatást nyújt.
Az EU nemcsak a számok alapján, de a lengyelek szubjektív érzése szerint is sikertörténet. Az Uniótól való általános európai elfordulás ellenére, a lengyelek 80%-a elégedett az uniós tagsággal, bár a kritikusok felhívják a figyelmet, hogy a lengyelek egy jelentős része a tagságot arra használja, hogy külföldön keressen megélhetést. Jellemző továbbá, hogy egy felmérés szerint a lengyeleknél él a legkevésbé a rendszerváltás előtti idővel kapcsolatos nosztalgia.
A sikertörténetnek minden bizonnyal fontos része az uniós források sikeres felhasználása. A legnagyobb nettó haszonélvezőként az EU keleti feléből neki van a legnagyobb ráhatása a Kohéziós Politika alakulására.
A források felhasználása terén is előre járnak. 2014 közepére sikerült leszerződniük a források több mint 100%-át, (ebben a tekintetben a grafikon még a 2013 végi állapotra vonatkozik) és a rendelkezésre álló keret több mint 70%-át már le is hívták az EU-tól. Ezzel az "újonnan csatlakozók" között, a balti államok kivételével, a legjobban állnak az abszorpcióban.
Forrás: www.europolitics.info
A lengyelek az eredményeikre is büszkék lehetnek, a csatlakozás óta mintegy 2000 kilométernyi autópályát, 14 000 kilométer közutat, 2 300 kilométer vasutat építettek, illetve modernizáltak, az iskolák több mint felét felszerelték számítógépekkel uniós forrásból, és körülbelül 800 ezer embernek tudtak munkát biztosítani (forrás).
A lengyelek az elsők között voltak a 2014-20-as tervezési dokumentumok benyújtásában is, a Bizottság pedig idén május végére el is fogadta a fő tervezési dokumentumukat a Partnerségi Megállapodást.
A források sikeres felhasználásának titkát valószínűleg nem lehet egy tényezőre visszavezetni, ugyanakkor a forrásfelhasználás rendszerének az alábbi jellemző tulajdonságait mondhatjuk el:
- már a 2004-06-os időszakban kialakították azt a rendszert, amiben a legfelsőbb szinten gyakorlatilag együtt kezelik a hazai és uniós forrásokat;
- a programok felső szintű irányítása centralizált, az országos szintű programokat egyetlen minisztériumban, a Regionális Fejlesztési Minisztériumban (2013 vége óta Infrastrukturális és Fejlesztési Minisztérium) kezelik;
- ugyanakkor az egyes régiók (voivodeships) a saját programjaik végrehajtásában (ami az összes forrás körülbelül negyedét tette ki) meglehetősen nagy önállóságot kaptak, képviselőik például önállóan tárgyalhatnak a Bizottsággal;
- az uniós forrásokat kezelő intézményrendszer és stáb meglehetősen stabilnak mutatkozott, a fejlesztésekért felelős miniszter, Elżbieta Bieńkowska például már 2007 óta tölti be a posztját;
- Olaszország mellett a lengyelek voltak az egyetlenek, akik már a 2007-13-as időszakban is alkalmazták az úgynevezett teljesítménytartalékot (ez a 2014-20-as időszakban kötelező lesz), amin keresztül a jól teljesítő programok pluszforrásokhoz jutottak;
- Lengyelországban már a csatlakozás utáni első években rendkívül professzionális és kiterjedt értékelési rendszert hoztak létre, ami hozzájárult a tényalapú szakpolitika alkotáshoz (evidence based policy making).
Lengyelország tehát egyre jelentősebb európai szereplővé növi ki magát, amiben minden bizonnyal szerepet kapott a strukturális alapok sikeres felhasználása is. Érdemes lenne ellesni, hogyan csinálták.