Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikáért Felelős Főigazgatósága megrendelésére idén júniusban készült el a 2007-13-as programozási időszak tagállami végrehajtási intézményrendszereinek felmérése. A főbb tanulságok:
- az uniós források kezeléséért felelős intézmények az egyes országokban meglehetősen különbözőek, nem lehet általánosan megfigyelhető megoldásokat, trendeket találni;
- bár az átlagokat tekintve a „régi” és az „új” tagországok között jelentős különbségek vannak a fizetésekben (természetesen a régi tagországok javára), mind a legalacsonyabb, mind a legmagasabb fizetést régi tagországban mérték;
- nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az uniós intézményrendszerben dolgozók többet keresnének, mint a más helyeken dolgozó közszolgák;
- a magas fluktuációt majd minden tagországban problémaként jelölték meg.
(A felmérés kizárólag az Európai Regionális Fejlesztési Alapra és a Kohéziós Alapra terjedt ki, a szociális és a mezőgazdasági alapokra nem.)
Forrás: Európai Bizottság, infografika
Mint ahogyan azt a korábbi bejegyzésben már írtam, a 2014-20-as időszakban a magyar kormány elsősorban hazai forrásokból tervezi az uniós fejlesztések intézményrendszerének működtetését finanszírozni. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a 2007-13-as időszakban az egyes tagországokban mekkora fejlesztési forrásokat kezeltek az egyes intézményrendszerek, azokat mekkora létszámmal, és mennyi pénzből működtették. A bejegyzés alapját képező tanulmányt az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikáért Felelős Főigazgatósága megrendelésére a Metis tanácsadó cég 2014 júniusára készítette el, itt elérhető. A bejegyzésben található ábrák és táblázatok forrását is a tanulmány adta.
A 2007-13-as időszakban (csakúgy, mint a következőben) a végrehajtási intézményrendszer költségeinek finanszírozására az egyes tagországoknak jutó források maximum 4%-a volt elkülöníthető; ez az úgynevezett technikai segítségnyújtás. A tanulmány által vizsgált tagországok mindegyike kihasználta ezt a lehetőséget, ha nem is teljes mértékben. A költségek nagy részét jellemzően az intézményrendszerben dolgozók juttatásai tették ki.
A tanulmány a magyar végrehajtási intézményrendszert még a 2014. január 1. előtti állapot szerint mutatja be. Azóta az uniós végrehajtási rendszer csúcsszerve, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megszűnt, az irányító hatóságok átkerültek a szaktárcákhoz, és a közreműködő szervezetek is beolvadtak a minisztériumokba. A korábban az NFÜ-ben működő központi koordinációs funkciók átkerültek a Miniszterelnökséghez.
A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy a fejlesztési intézményrendszerek szerkezete, így az ott dolgozók összetétele is jelentősen különbözik az egyes tagországokban:
A végrehajtási intézményrendszerben dolgozók összetétele
A fentiekből látszik, hogy a tagországok intézményrendszereiben különböző súllyal jelennek meg a központi koordinációs, az irányító hatósági (IH), valamint a közreműködő szervezeti (KSZ) feladatok. Jellemzően erős központi koordináció mellett működtek az IH-k és a KSZ-ek Írországban, Lettországban, Görögországban, Portugáliában és Magyarországon. A másik fontos különbség, hogy a tagországok egyes IH-i mennyiben delegálták tovább a feladataikat a KSZ-eknek. Magyarországon a feladatok nagyobb részét jellemzően a KSZ-ek végezték. Érdekesség, hogy ebben nem tapasztalható különbség a "régi" (2004 előtt csatlakozott), illetve az „új” (a 2004 után csatlakozó) tagállamok között, így a két országcsoportban egyaránt találunk példát arra, hogy a feladatok többsége az IH-nál maradt, vagy a KSZ-hez delegálták.
Központi koordináció: jellemzően az egységes eljárásrendek kialakítása, a programok végrehajtásának összehangolása és a központi monitoring a feladata.
Irányító hatóság: az uniós rendeletek szerint a programok végrehajtásáért teljes mértékben az irányító hatóság a felelős az Unió felé, még akkor is, ha a feladatai egy részét továbbdelegálja a közreműködő szervezet felé. A feladatok megosztásáról tagországi szabályozás rendelkezik. Jellemzően a programszintű feladatok tartoznak hozzájuk, mint pl. a pályázati kiírások előkészítése és a programszintű forrásmenedzsment és monitoring.
Közreműködő szervezet: az irányító hatóság által továbbdelegált feladatokat látja el. Ezek jellemzően a kedvezményezettekhez közelebbi feladatok, mint a pályázatok feldolgozása, a kifizetések és különböző ellenőrzések elvégzése projektszinten, valamint a kedvezményezettekkel való kapcsolattartás.
Az intézményrendszerekben dolgozók jövedelmi szintjei szerint jelentős eltérés tapasztalható a „régi” és az „új” tagországok között, természetesen a „régi” tagországok javára. Az egy főre eső juttatások 15-50 ezer EUR közötti éves nettó összeget tettek ki, de a legjobban megfizetett (az olasz versenyképességi program) és a legszerényebb juttatással rendelkező (a portugál Madeira fejlesztését célzó program) programmenedzserek fizetése között majd nyolcvanszoros(!) volt a különbség.
A vonal felett lévő országokban az EU-s intézményrendszerben dolgozóknak magasabbak a juttatásai, az alatta lévőkben alacsonyabbak, mint a közszféra egyéb területein dolgozóknak.
Átlagos éves juttatások (teljes munkaidő egyenértékesen, EUR)
*Interjúk alapján az értékelő saját számítása, **EUROSTAT adatok.
Magyarországon például a fejlesztési források felhasználásán dolgozó közszolgák juttatásai az átalakítás előtt sem tértek el jelentősen a közszférában dolgozók átlagos juttatásaitól, mint mondjuk Bulgáriában vagy Lettországban (itt több, mint kétszeres volt a különbség az uniós intézmények javára), illetve az Egyesült Királyságban vagy Írországban (itt viszont az uniós intézményrendszerben dolgozók jelentősen kevesebbet vittek haza, mint a közszféra átlaga).
A vizsgált tagországok közel felének uniós végrehajtási rendszerében viszonylag magas éves fluktuációt mértek:
Magyarország, bár a magasak között foglalt helyet, de nem képviselt kiugróan magas értéket. A humánerőforrás szempontjából a legstabilabb intézményrendszert Ausztriában, Írországban, Máltán, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban sikerült kialakítani.
